Az, hogy egy egyén, csoport vagy szervezet elérjen egy szándékolt célt, megkívánja bizonyos alapelvek ismeretét a szervezés tárgyát illetően. 

Amikor a legegyszerűbb formájában tekintünk a szervezésre, amikor bizonyos kulcsfontosságú akciókat vagy körülményeket keresünk, amelyek révén a szervezés működik, amikor egy nagyon egyszerű, rendkívül létfontosságú eljárásra van szükségünk, amelyet megtaníthatunk az embereknek, és amely eredményeket hoz majd, akkor csak néhány pontot találunk, amelyet hangsúlyoznunk kell. 

A szervezés célja: VALÓRA VÁLTANI A TERVEZÉST. 

A valóság azt jelenti: olyan állapot vagy dolog, amely ténylegesen létezik. 

A szervezés nem csak egy cifra, összetett rendszer, amelyet önmaga kedvéért végeznek. Az a legrosszabb fajta bürokrácia. Grafikonok a grafikonok kedvéért, szabályok a szabályok kedvéért csak kudarcokhoz vezet. 

Egy összetett, nehezen kezelhető, értelmetlen bürokratikus struktúra egyetlen erénye (ez nem mindig rossz dolog) az, hogy munkahelyet nyújt a hatalmon lévők barátainak. Ha nem okoz ugyanakkor megterhelő adóztatást és fenyegető csődöt fenntartásának költségeivel, és ha nem varr az emberek vagy a termelési alkalmazottak nyakába harcias vizsgálatokat és szükségtelen kontrollt, akkor a munkahelyek biztosításáért történő szervezés nem gonosz, de a munkahely biztosításán kívül haszontalan, és csak akkor romboló, ha túl sok hatalmat kap. 

Franciaország és más országok királyai valaha címeket és feladatokat találtak ki, hogy tevékenységgel lássák el a nemesi lógósok hordáját, hogy az udvarnál tartsák őket megfigyelés alatt, és ne menjenek el bajt kevergetni valahol a tartományaikban, ahol fellázíthatnák a saját embereiket. „A lábzsámolyok őrzője”, „A királyi hálóing őrzője” és más ezekhez hasonló címekért küzdöttek, adták-vették őket, és vadul ragaszkodtak hozzájuk. 

A státusra törekvés, az erőfeszítés, hogy fontosabbak legyünk, és személyes indokkal rendelkezni, hogy létezzünk, és hogy tiszteljenek, útjába áll a tisztességes erőfeszítéseknek, hogy valamit hatékonyan megszervezve elvégezzünk, hogy valamit gazdaságilag egészségessé tegyünk. 

Az önmagáért való szervezés a valós gyakorlatban általában egy olyan szörnyet hoz létre, amellyel olyan nehéz lesz együtt élni, hogy megdöntik. A termelési veszteségek, a magas adók, az emberek vagy a valódi termelők dolgaiba való irritáló vagy félelmet keltő beavatkozás vonzza és meg is valósítja a csődöt vagy a lázadást – általában mindkettőt –, még a kereskedelmi vállalatok esetében is. 

Tehát egy szervezetnek (vállalat, cég, üzlet, csoport stb.) ahhoz, hogy ésszerű és hasznos legyen, és tartósan fennmaradjon, bele kell illenie a fenti meghatározásba: 

VALÓRA VÁLTANI A TERVEZÉST. 

A vállalatok és az országok esetében álmokban nem igazán van hiány. A legromlottabb vállalati vagy állami vezetőket kivéve mindenki szeretne konkrét vagy általános javulást látni. Ez igaz az alájuk beosztott vezetőkre is, és – mivel majdnem minden lázadás alapja ez – feltétlenül igaz a dolgozókra is. Tehát a legalsóbb szintektől egészen a csúcsig a nagy többségben megvan a vágy a javulásra. 

Több élelem, több nyereség, több fizetés, több berendezés és általában több és jobb mindabból, amit jónak vagy hasznosnak gondolnak. Ebbe beletartozik az is, hogy kevesebb abból, amit általában véve rossznak tartanak. 

Az általános támogatást elnyerő programokban több olyan dolog van, ami hasznos, és kevesebb olyan, ami káros. „Több élelem, kevesebb betegség”, „több szép épület, kevesebb putri”, „több szabadidő, kevesebb munka”, „több elfoglaltság, kevesebb munkanélküli” – ezek tipikus értékes és elfogadható programok.  

De ha csak egy programunk van, azzal még csupán egy álmunk van. A vállalatoknál, a politikai pártokban rengeteg a hasznos program. Csupán a kivitelezés hiányától szenvednek. 

A programok kudarcának valamennyi változata előfordul. Túl nagy a program. Általában nem tekintik kívánatosnak. Egyáltalán nincs rá szükség. Csak kevesek számára lenne hasznos. Az ilyenek felszíni okok. Az alapvető ok a szervezési ismeretek hiánya. 

Bármely programot, legyen az túl nagyra törő, csak részben elfogadható, kívánatos vagy nem kívánatos, működésbe lehet hozni, ha megfelelően megszervezik. 

Némely nemzet egykor divatos ötéves tervei majdnem mind nagyon értékesek voltak, és szinte egyik sem érte el a célját. Ennek nem az az oka, hogy irreálisak, túl nagyra törők vagy általában elfogadhatatlanok voltak. Minden ilyen kudarc oka a szervezés hiánya volt, és ma is az. 

Az embernek nem az álmai okozzák a kudarcot, hanem az álmok megvalósításához szükséges ismeretek hiánya. 

A jó adminisztrációnak két jól elkülöníthető célja van: 

1. Továbbra is fenntartani egy már létező vállalatot, kultúrát vagy társadalmat. 

2. Valóra váltani a tervezést. 

Ha adva van egy bázis, ahol lehet működni – azaz föld, emberek, felszerelés és egy kultúra –, akkor csak valamiféle jó adminisztratív mintára van szükség, hogy fenntartsuk. 

Így a fenti 1-es és 2-es csak a 2-essé válik. A terv: „továbbra is fenntartani a már meglévő entitást”. Egyetlen vállalat vagy ország sem marad fenn folyamatosan, hacsak nem tesszük továbbra is oda. Így tehát szükség van valamiféle adminisztratív rendszerre, ha mégoly csiszolatlanra is, hogy bármilyen csoportot vagy egy csoporton belül bármilyen alcsoportot továbbra is fenntartsunk. Még egy olyan király, főnök vagy menedzser is, aki nem rendelkezik egyéb támogatórendszerrel, de akihez oda lehet vinni a földdel, vízzel vagy fizetéssel kapcsolatos vitákat, egy adminisztratív rendszer. Egy csak teherkocsik rakodásával foglalkozó munkásbrigád vezetőjének megdöbbentően összetett adminisztratív rendszere van. 

A vállalatok vagy országok nem azért működnek, csak mert ott vannak, vagy mert hagyományosak. Folyamatosan odarakja őket az adminisztráció egyik vagy másik formája. 

Ahol az adminisztráció egy teljes rendszere kiesik, elveszik vagy elfelejtődik, ott összeomlás következik be, hacsak egy új vagy helyettesítő rendszert nem állítanak azonnal a helyébe. 

Egy részleg vezetőjének a leváltása, nem is beszélve egy vezérigazgató, még kevésbé egy uralkodó leváltásáról, tönkretehet egy részt vagy akár az egészet, mivel a régi rendszer, ismeretlen lévén, semmibe véve és elfeledve, megszűnhet, és nem tesznek a helyébe olyan új rendszert, amelyet értenek. Egy vállalaton vagy országon belüli gyakori áthelyezések az egész csoportnál azt okozhatják, hogy az kicsi marad, rendezetlen és zűrzavaros, mivel az ilyen áthelyezések tönkreteszik azt a kevés adminisztrációt is, ami esetleg még megvolt. 

Ezért, mivel az adminisztratív változások, hibák, hiányosságok képesek bármiféle csoport összeomlását okozni, létfontosságú ismernünk a szervezés alapvető témáját. 

Még ha a csoport okozatként is sodródik – azaz semmit nem originál, csak védekezik a fenyegető katasztrófa árnyékában –, még akkor is terveznie kell. Ha pedig tervez, akkor valahogyan kiviteleznie kell vagy el kell végeztetnie a tervet. Még egy ostromlott erőd egyszerű helyzetét is tervezéssel és a terv végrehajtásával kell megvédeni, nem számít, mennyire kezdetleges is az. Az az utasítás, hogy „verjétek vissza a déli falat támadó ostromlókat!”, megfigyelés és tervezés eredménye, nem számít, mennyire rövid vagy felületes megfigyelésé és tervezésé. A déli fal megvédése valamiféle adminisztrációs rendszerrel történik, még akkor is, ha ez csak abból áll, hogy az őrmesterek hallják az utasítást, és a déli falhoz lökdösik az embereiket. 

Egy súlyos adósságokkal küszködő vállalatnak terveznie kell, még akkor is, ha csak a hitelezőit akarja távol tartani. És valamiféle adminisztratív rendszernek léteznie kell még ahhoz is, hogy akár csak ezt véghezvigyék. 

A fiatal vezető szörnyű elkeseredése, aki egy nagyszerű és hatalmas új korszakra készít terveket, és csak azt éri el, hogy régi és ócska hibákkal foglalkozik, nem az „ostoba ambícióinak” vagy a „realitásérzéke hiányának” tudható be, hanem a szervezési ismeretei hiányának. 

Még a demokráciák megválasztott elnökei vagy miniszterelnökei is áldozatul esnek ennek az iszonyatos kétségbeesésnek. Ezek az emberek nem „megszegik kampányígéreteiket”, és nem „elárulják a népet”, ahogyan azt általában hangoztatják. Ők és parlamentjeik tagjai is egyszerűen csak nélkülözik a szervezési ismeretek alapjait. Nem tudják valóra váltani a kampányígéreteiket – méghozzá nem azért, mert azok túlságosan magasröptűek, hanem mert ők politikusok, nem pedig adminisztrátorok. 

Néhány ember számára elégnek tűnik megálmodni egy gyönyörű álmot. Csak mert megálmodták, úgy érzik, most annak meg kellene történnie. Nagyon ingerültté válnak, amikor ez nem történik meg.  

Egész nemzetek, kereskedelmi vállalatokról, társaságokról vagy csoportokról nem is beszélve, töltöttek évtizedeket zűrzavarban vergődve, mert az alapvető álmokat és terveket soha nem vitték véghez. 

Akár az Appalache-hegység fellendítését, akár a sztrádához közelebb eső új raktárépületet tervezzük, ki fog derülni, hogy a terv és a valóság közötti rés az adminisztratív ismeretek hiányában rejlik. 

A technikai tudatlanság, az anyagiak, sőt a kellő hatáskör hiánya, de maga az irreális tervezés sem jelent igazi akadályt a tervezés és a valóság között.